25 éves Katicák.

Tisztelt Tagjaink!
Március 20-án a délutáni órákban nagy számban gyülekeztek tagjaink, hogy részesei legyenek az ünnepi közgyűlésnek mely a Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet megalakulásának 25.évfordulójáról és a Dobó Katica Népdalkör 25. évfordulójáról szólt.A szervezet mai elnöke Kósa László köszöntötte a tagságot,meghívott vendégeket a szervezet alapító tagjait.Beszédében áttekintette az elmúlt időszak lényegesebb mozzanatait,a szervezet tevékenységét,célját és a kitűzött terveket.Köszöntötte az alapító tagokat közöttük Papp Jánosnét aki a szervezet elnöke is volt, és Bujdosó Sándornét aki a Megyei Nyugdíjas Szövetség elnöke.Köszöntötte a Népdalkörök tagjait.Somfai Tibornét a népdalkör vezetőjét.Köszöntötte a vezetőségben dolgozó tagjainkat.
Az alapító tagok ma már csak öten voltak és valamennyien oklevelet vehettek át az évforduló alkalmából.Ugyancsak oklevelet kaptak a népdalkör tagjai is.Hozzászólásában Eger város alpolgármestere Martonné Adler Ildikó köszöntötte a tagságot,kiemelte a szervezet hiánypótló munkáját és szerepét,és jó munkát sok sikert kívánt a további munkához.A jelenlévő Püski Viktória az EKMK igazgatója díszoklevéllel és virággal köszöntötte a 25 éves szervezetet és továbbra is jó együttműködést igért, és kért.Az alapítók részéről két fő fejtette ki mondanivalóját és emlékezett a régi szép időkre.A közgyűlés második részében a 25 éves népdalkör adott gála műsort mintegy áttekintést abból a sok énekből amelyet műsoraikban az évek alatt előadtak.
A megemlékezés végén az elnökség fogadást adott a meghívott vendégek,alapítók és kiemelt tevékenységet végző tagjai számára a Nemzeti Étterem és Kávéházban. Megkezdtük a következő 25 évet, ahová a heti rendezvényeinken várjuk tagjainkat és leendő tagjainkat egyaránt.

Tartalom: